21. Rusek

rusekjo.jpg

Hé, kúl arcok, hol volt eddig ez a KICSI LÁNY? Eddig szinte semmit nem tudtunk róla, idén viszont akkorát robbant, mint a fuCOOLshimai reaktor! A sugárzása pedig úgy beterítette a magyar kúl légterét, hogy mind belebetegedtünk! Szinte minden nap kaptunk egy dózist a Rusek féle kúlszennyezésből! Pofátlanul kúl videoklipet rendezni olyan COOL BOMBoknak, mint a supersexy Gustave Tiger, vagy a LO-FI cárnő, neki mindennapi rutin, úgyhogy simán marad benne még COOLPOWER, hogy fotókat készítsen embertelenül kúl témákról, vagy hogy írjon egy TOO COOL mikroblogot! Ja, és az sem kicsit kúl, hogy Magyarország legCOOLabb hajkoronájának tulajdonosának is elrabolta a szívét! Csabi, máskor jobban zárd el a COOL ELIXÍRT, mert ez lesz a vége!


22. Gáll Franciska

franciska.jpg

Hát mi van ebben az országban, emberek? Évente hány topmodellt tudunk kitermelni? Az hagyján, hogy nálunk esik egy főre a legtöbb Nobel-díj és olimpiai arany, de 2014 már az is egyértelmű, hogy cool és csinos lányokban is mi vagyunk a császárok. Franciska idén egyszerűen letarolta a világot: Tajvantól Párizsig, a Vogue-tól a Vanitiy Fairig mindenhol az ő különleges és veszettül cool szépségét ünnepelték. Az új Palvin? Az új Axente? Az új Mihalik? Ugyan már: Franciskát csak öncoolmagához lehet hasonlítani!


23. Walters Lili

20141022walters-lili7.jpg

Azt már csak az újszülött nem tudja, hogy Walters Lili az egyik legCOOLabb magyar zenekarban énekel. A Dorothy's Legs köszöni szépen, jól van, Lilit viszont azóta a COOL Listának is köszönhetően felfedezte a coolon túli világ is, és idén már Török Feri filmjében kapott egy nagyon fontos szerepet. Azóta az újságok is felfedezték, Lili történetét pedig egyszer majd tankönyvekben fogják oktatni, "a kúlság nem ismer határokat" címmel!


24. Ultrahang András

nun.jpg

Idén ősszel csak azok nem vették észre Budapest legmenőbb fesztiválját, akiket külön beoltottak kúl ellen. Azok a rejtélyes, vadítóan cool zajok, amik a Toldiból, a Larmból, a Trafóból meg a többi kúloázisból szűrődtek ki, a messze földön híres Ultrahang fesztivál fellépőitől származtak. Ezekre az előadókra a legtöbben annyit mondanak, azt se tudom ki ez, de ideje elmondani a COOL aranyszabályát: nem az a lényeg, hányan hallgatnak valamit, hanem az, hogy kik. Aki pedig idehívta a világ legcoolabb zajzenészeinek krémjét, nem más, mint Ultrahang András. Cool Budapest érdemrendet Andrásnak, és az Ultrahang minden szervezőjének, amiért évek óta csendben, feltűnés nélkül szervezik a hasonló eseményeket és építik a kúlalapú társadalmat! 


25. Száraz István

szaraz.jpg

Középhaladó coolológusoknak feltűnhetett az utóbbi időben, hogy a legcoolabb dobások mögött mintha újra és újra ugyanaz a név kerülne elő, a coolszálak mintha egy kézben futnának össze. Ez nem is tévedes: a KÚLESZTAPA nem más, mint Száraz István. A legcoolabb Budapest-blog, a legcoolabb portál, a legcoolabb bár és egy semmivel sem kevésbé kúl étterem mind hozzá kötődnek, és bár már ebbe a felsorolásba is beleszédültünk, biztosak vagyunk benne, hogy tart még néhány kúlvasat a tűzben, amiről a nagyközönség még semmit sem sejt. Száraz István egyszerűen megállíthatatlan - ahogy az első magyar cooligarchához illik!


26. Gábor Lázár

lazar.png

Nem, nem tévedés, Lázár Gábort valóban Gábor Lázárként ismeri a COOLdonatúj hangokra fogékony nemzetközi zenei média! Az ő műveiről mindenhol írtak már, a Facttől a Guardianig, ő pedig képes arra, hogy olyan fogalmakat is kúllá, sőt, sexyvé tegyen, amilyeneket csak papucsos informatikusok használnak. Algoritmus? CPU? Gábornak köszönhetően ma már csajozni is lehet ezekkel a szavakkal a legkúlabb klubokban is!


27. Deska Csaba

deska.jpg

Nincs coolabb, mint álmodni egy nagyot, aztán meg is valósítani az álmodat. Ha pedig az álmod egyenesen egy szörfvitorlával keresztezett longboard, akkor megkérdőjelezhetetlen a helyed a COOL LIST HUNGARY-n! Egy kevésbé cool arc csak gondolni mer arra, hogy milyen lehet egy ilyen DESKA nevű csodajárgánnyal leparkolni a Telep előtt, Csaba viszont meg is csinálta, és most aztán fürödhet a legcoolabb lányok irigy pillantásaiban. Ez a srác a magyar Elon Musk!


28. SWAG Dávid

swag1.png

A magyar COOLszcéna már kitermelt egy világszerte elismert divatmagazint a The Room személyében, és szerencsére utánpótlásból sincs hiány. A SWAG elképesztően cool főszerkesztőjének azonban jelent problémát a nagy előd, hanem óriási erőbedobással és tanítanivaló kúlsággal navigálja hajóját a COOL tengerén. Mindenki nyugodt lehet, Dávid könnyen leellenőrizhető elkötelezettsége a kúlság iránt arra enged következtetni, hogy jó kezekben lesz a divatszakma a jövőben is.


29. Králik Dani

kralik.png

Gyerekek. Akkorát ment a Králik Dani az idén, hogy arra csak a magyarnál coolabb nyelven találnánk szavakat – ha létezne ilyen nyelv. Dani viszont pont azt mutatja meg az egész világnak, hogy igen, COOL emberek, gyertek Budapestre, mert itt őrült COOL emberek, partik, streetfood kajáldák vannak, mellesleg mindezt az év legkúlabb fesztiváljának ajánlójában. Emellett persze Dani világszerte ismert BMX-es, fotós és filmes is. Te vagy a perpetuum coolmobile, Dani!


30. Szombat Ív

szombat.jpg

Az Ív & Candie szuperprodukció egyik fele 2014-ben szólóban gurított igazán nagyot. Boldogság című könyve/kiállítása egyértelműen az év legcoolabb művészeti produktuma/eseménye volt, egy olyan minőségű happening, ami Londonban vagy Berlinben is simán megállta volna a helyét. Sok magyar van, aki művész, és olyan is, aki cool, de a két mesterséget tényleg csak olyan páratlan tehetségek tudják összehozni, mint ÍV!


31. Lu Ramenka Boyin

boyin.jpg

A Bulinegyed legközepének legközepén, a Kúlzinczy utca legforgalmasabb szakaszán vendéglátói engedélyt már tényleg csak az olyan kúlzmopolita arcok kaphatnak, mint Lu Boyin. "Imádom a rament, nem voltak itt jó ramenezők, csináltunk egyet" - létezhet ennél lazább ars cooletica? És nem is túloz egy cseppet sem: a Ramenkába elég belépni, hogy már a minimal-trendi design-ból egyértelmű legyen: itt nagyon komolyan veszik a kúlináris élvezeteket!


32. Piresian Beach Zsófi

pires.png

Fekerülni a Cool Listára elég cool dolog. Többször felkerülni annál is coolabb. De többször felkerülni, aztán kicsit háttérbe vonulni, majd teljes coolfegyverzetben újra visszahódítani azt? Hát, erre már szavakat is nehezen találunk. Pedig Zsófi éppen ezt valósította meg: néhány éve még a lo-fi első nagyasszonyaként tündökölt, aztán egy időre átadta a helyét másoknak, hogy idén egy olyan videóval térjen vissza, amibe beleremegett a színtér. Így kell ezt csinálni. Ameddig van lo-fi, mindig cool lesz Zsófi!


33. Mondik Noémi

cgselevdzdkgq9mhrvsd.jpg

Noémi veszettül cool rajzait mindannyian ismeritek, és ha idén "csak" rajzolt volna még pár hasonlóan COOL remekművet, mint korábban (ahogy azt tette is!), azzal is bérelt helye lenne a listán. Most viszont elsősorban azzal írta be magát a COOL idei könyvébe, hogy zsűritagként nem ijedt meg az őt női mivoltában is megalázni próbáló uncool, zsíroshajú suhancoktól, hanem megmutatta, nekik is vissza lehet vágni, méghozzá nem is akárhogyan. Ne hagyd magad, Noémi!


34. Otthonmaszturbalok Patti

patti.png

Vesztésre állt a költészet a kúl arcok körében. Egyik oldalról az uncsi iskolai emlékek, a másik oldalról a fontoskodó, fájdalmasan uncool slampoetrysek tették majdnem lehetetlené, hogy valaha bárki is coolnak érezzen egy verset. De csak majdnem. Mert jött egy művész, aki csuklóból kirázta azt, amihez másnak egy életmű is kevés. Ha az otthonmaszturbalok verseit tanítanák az irodalomórán, hát tuti, hogy mi sem lógnánk soha. Minden alkalom, amikor új poszt jelenik meg tumblerén, a COOLTÉSZET napja!


35. Laki Eszter

tumblr_inline_nez4c4vccg1s7jrtx.jpg

A coolistenit, Eszter, hát ez már mégis mindennek a teteje! Nem elég, hogy a város legkúlabb dizájnere vagy? Nem elég, hogy Közép-Európa egyik legCOOLabb klubja, a Kolor is téged kért fel art directornak? Még ezek után meg kellett csinálnod minden idők legkúlabb szakácskönyvét is? Amiben nem elég, hogy egy szupercool fotós és egy hasonlóan kúl író is szerepelt, de Eszternek köszönhetően olyan jó érzés kézbevenni, mintha magát a Coolság Albumát lapozgatnád. Persze, hogy nem erről a könyvről beszél az ország, hanem a kicsinyes közéleti csatározásokról...


36. Nnooemi

nnooemi.png

Honnét tudhatod, ha valamit jól csinálsz Magyarországon? Hát onnét, hogy mindenki irigykedik rád! Nnooemira ráadásul millió dolog miatt irigykedhetsz. A tízezer Instagram-követője kellene, vagy inkább a tökéletes ízlése? A hibátlan külseje vagy a COOL haveri köre? Abban a világban, amelyben Nooeemi él, élénkek a színek, jól öltözöttek az emberek, és egymást érik a COOL éttermek és kávéházak. A jó hírünk azonban az, hogy Te is élhetsz ugyanabban a világban, mint Nnooemi – csak rajtad múlik, hogy megtalálod-e a stílusod!


37. Auworkshop Lilla

lilla.png

Mit csinálsz, ha COOL lakást szeretnél magadnak? Elmész az Ikeába vagy valami másik uncool helyre? Rossz válasz! A cool ember ugyanis szól valamelyik őrült kúl magyar belsőépítésznek vagy tervezőnek, mint amilyen Lilla is, és kész. Az Architecture Uncomfortable Workshop ugyanis a legkúlabb magyar építészcsapat, amely nem foglalkozik olyan üres fogalmakkal, minthogy funkció meg forma, Lilla pedig egyenesen a kúlság és a fa összeházasításán fáradozik, nem is akárhogyan. Fából coolkarika! 


38. A Budapest Barber Shop-srácok

barber.jpg

Azt képzeled, hogy a Bulinegyed már lejárt lemez? Hát akkor még tuti nem jártál a kúl arcszőrzetek Dob utcai szentélyében... Budapest legkúlabb hispterszakállait és bajszait mind itt ápolják, és persze a COOL LIST HUNGARY sok helyezettje is rendszeresen itt igazít fazont. Vagy ha nem itt, akkor a még exkluzívabb, Király utcai VIP BARBER SHOP-ban! A hangulat férfias, laza, röpködnek a bazmegek, és az egész felett ott lebeg a COOL!


39. Küss Mich Krisztián

kussmichjo.jpg

Küss Mich, azaz Kiss Me! Vagy más néven, a legkúlabb bulisorozat COOLapest történetében, ahol nem más tartja a kúlgyeplőt a markában, mint Küss Mich Krisztián, aki nem csak kúlabbnál kúlabb live act-eket hoz el a világ kúlcsakrájába, de ha úgy tartja kedve, egy olyan COOL szettet dob össze, amitől még egy KDNP frakcióülés is bestiális kúlorgiába csapna át két perc alatt! Mit is kérhetnénk mást karácsonyra, mint hogy CsóCOOLj meg minket is, Krisztián!


40. DJ Budai Gimnazista

budai.png

Adott egyszer 147 cm tömény kúlság. Tegyük ehhez hozzá Budapest legCOOLabb DJ művésznevét, bolondítsuk meg a lista tavalyi győztesét is adó Luxy crew-tagsággal, és máris kész a város egyik legújabb COOL BOMB-ja. Fűszerezzük még meg az egészet Budai Gimnazista ritka szuperképességével: ahol ő van, ott egyszer csak vadállatian nagy lesz a buli. Melyik begyepesedett, Stradiból öltözködő senki mondta, hogy a méret a lényeg?!


süti beállítások módosítása